A Goldmark kórus 1969-ben jött létre, Scheiber Sándor, a Rabbiképző Intézet akkori igazgatója és Ádám Emil alapító karnagy kezdeményezésére. Az alapítók többek között a zsidó zene értékeinek bemutatását és terjesztését tűzték ki célul. Együttesünk az elmúlt 35 évben repertoárján tartotta a hagyományos liturgiai, valamint a chaszid illetve jiddis népzenei műveket, de műsorunk az idők folyamán olyan feldolgozásokkal is bővült, amelyeket kifejezetten kórusunk számára készítettek. Ennek köszönhetően amatőr társulatunk Közép- és Kelet Európában szinte egyedülálló műsort halmozott fel. A honlapon kórusunk bemutatásán túl szűkre szabott lehetőségeinkhez mérten a zsidó zeneirodalmat is Önök elé kívánjuk tárni.
A Wesselényi utcai Baptista gyülekezet jótékonysági koncertnek ad otthont. A hangversenyen a Keresztény-Zsidó Társaság tevékenységét lehet támogatni. Kórusunk 2011.év folyamán ...
Részletek